Irány Milánó: megvan a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázatának nyertese
Lezárult a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázata, amely ezúttal a fiatal hazai divattervezők támogatását tűzte ki célul. A Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai együttműködésével létrejött program nyertese a közönség szavazatai alapján Csorba Kinga lett, aki 2023 januárjában elutazhat a divatszakma egyik legjelentősebb eseményére, a Milano Unica szakvásárra.
Négy sikeres, sportolókat segítő évad után a Szentkirályi idén első alkalommal indította útjára népszerű Tehetségprogramjának divattagozat pályázatát. A díjnyertes ásványvízmárka az elmúlt években kiemelt figyelmet fordított a hazai divatszakmával való együttműködésre, amelynek fontos mérföldköve volt a Szentkirályi Tehetségprogram kibővítése. A Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai támogatásával megvalósított kezdeményezésen Csorba Kinga végzett az első helyen, akit a négytagú szakértői zsűri által kijelölt szűkített listáról a közönség szavazatai alapján választottak győztesnek. A fiatal tehetség nyereménye, hogy 2023 januárjában ellátogathat a szakma egyik kiemelkedő rendezvényére, az olaszországi Milano Unica szakvásárra.
„A beérkező pályázatok alapján bátran mondhatom, hogy a hazai divatszakma jövője remek kezekben van. Rendkívül kreatív, ötletes anyagokkal találkoztunk, amelyek bizonyították, hogy érdemes volt divattagozattal bővíteni a méltán népszerű Szentkirályi Tehetségprogramot. Szívből kívánom a nyertesnek, hogy váltsa valóra az álmait, és érjen el szép sikereket a divat világában” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és a Szentkirályi Tehetségprogram bírálóbizottságának tagja.
A 14 pályázó közül kiválasztott nyertes, Csorba Kinga kiemelt figyelmet fordított a fenntarthatóságra a portfóliójában: a lézervágott technikával készült „Méhek tánca” fantázianevű kollekciójának legfőbb motívumát is a méhek és a méhsejtminta ihlette. Pályázatában a pazarlásmentes divat szellemisége is jelentős hangsúlyt kapott, emellett a mitológia és a hetvenes évek színes mintái is nagyban inspirálták a tervezőt.
„A Magyar Divat & Design Ügynökség elkötelezett a tehetséges kreatívipari szakemberek támogatása mellett. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy hazai és nemzetközi mentorprogramjaink keretében a magyar divat-és formatervezők fejleszthessék képességeiket az ágazat különböző területein, mint a tervezés, gyártási folyamatok, üzleti ismeretek vagy a nemzetközi piacra lépés. Örömmel vettünk részt a Szentkirályi Tehetségprogramjának új, divattagozat pályázatában, amely amellett, hogy láthatóságot biztosít a feltörekvő tervezőknek, szakmai tapasztalatszerzést és kapcsolatépítési lehetőséget is biztosít számukra” – tette hozzá Forintos-Szűcs Anita, a Magyar Divat & Design Ügynökség általános vezérigazgató-helyettese, és a Szentkirályi Tehetségprogram zsűrijének tagja.